imageimageimageimageimageimageimage

          Logos-Hungary Keresztény Főiskola

Vágó Péter 2010. 06.

 

Törvény és Kegyelem

 

A feladat kiírása külön fejezetben kéri e két fogalom elemzését. Ennek szétválasztása bizonyára lehetséges, mégis úgy vélem a párhuzamos elemzés célszerűbb, hiszen egymást kiegészítő fogalmakról van szó. Bár gyakran - tévesen - egymást kizáró értelemben használják.

„Kétezer év rálátásából” kialakult bennünk az ítélet: a gonosz zsidók Pál és Isten munkáját akarták tönkretenni a „Törvény” nevében! Szeretném árnyalni - a kegyelem szempontjából - ezt a nagyon elítélő képet.

 

Elménk befogadó képessége igen korlátozott. A világ sokszínűségét, árnyalt­ságát képtelenek vagyunk felfogni! Ezen próbálunk segíteni, mikor csoportosítjuk a minket ért ingereket. Kategorizálunk, már ismert mechaniz­musok közé próbáljuk beilleszteni az új tapasztalatokat. Ha ez nem sikerül, akkor - s csak akkor - nyitunk új dossziét. Az ember már csak ilyen, konzer­vatív… Ez a kategorizálás nyomon követhető a szellem és tudomány „fejlőd­és” alakulásában is. Tán az Isten népének kb. négyezer éves történelmén-gyakorlatán is meg­lát­szik. A Messiás tanítványai is nehezen álltak át.

Isten egyetlen mondatot (üzenetet) írt és üzen nékünk. Ezt nevezzük Bibliának. Nincsen két Bibliánk…Az Örökkévaló (több) szövetségeket kötött velünk, s ha végig gondoljuk egyik sem vesztette érvényét a következő miatt! Még mindig érvényben van Ádámmal, Noéval, Ábrahámmal való szövetség! (Gal.3,17.) Mi, a keresztények többsége, rejtélyes okokból, úgy véljük a Mózesi szövetség (Ószövetség) az egyetlen, amit Isten meggondolt és vissza­vont, érvény­telenített… Esetleg benéztünk valamit?

Bővebben...

 Logos-Hungary Keresztény Főiskola

Vágó Péter 2008. 01.05.

 

 A lelkigondozás és a bibliai tanácsadás

 

Komoly nehézséget okoz számomra a lelkigondozás, tanácsadás, „keresztény pszicho­terápia” fogalmainak értelmezése. Tán nincs is egységes (felekezetektől füg­getlen) megha­táro­zása.

A lelki gondozás fogalom alatt leginkább a laikus segítőket értik, akik
- nagy oda­szánás­sal,
- kevés szakismerettel simogatják a sírók fejét.

- Gyakran a „bűnvallást” is ők végzik, fontos a „szakmai” korrektség (a rábízott „titok” megőrzése, ne nevesse ki, ne szörnyül­ködjön, ne roppanjon össze, stb.).

 

Ettől eltérő fogalom lehet a „tanácsadást”. Ez már nem a „laikus segítő”, hanem

- az adott gyülekezet által hitelesített szolgáló végzi (pásztor, lelkész)

Tevékenysége magába foglalja az előzőeket (bátorítás, bűnvallás, kármentesí­tés), s kiegészül a prevencióval!

A prevenció folyamatos, nem a bajhoz kötött tevékenység - érett keresztényre jellemző munkamód - inkább a „gyülekezet véneit” jellemezheti, hiszen lehetőségük van rálátni a típus problémákra, s tanítani róla, mielőtt manifesztálódna (pl. házassági nehézségek bölcs kezelése megelőzheti a kríziseket, válásokat).

Bővebben...

Logos-Hungary Keresztény Főiskola

 Vágó Péter 2010. 05.

A házasság fogalma

 

Én azonban azt mondom nektek: aki elválik a feleségétől - kivéve, ha az asszony hűtlen lett hozzá -, és más nőt vesz feleségül, az maga is házas­ságtörést követ el.” Erre a tanítványok ezt mondták: „Ha ez a helyzet a férfi és a nő között, akkor jobb meg sem házasodni.” Jézus így válaszolt nekik: „Ezt a tanítást nem mindenki tudja elfogadni, csak az, akinek Isten megadta azt.”

(Máté 19,9-10)

 

Koronként, kultúránként eltérő módon tekintenek a férfi-nő kapcsolat­ra, a házasságra. Jézus igen furcsa képet fest erről, s a tanítványok (azóta is) bizony, ki vannak akadva emiatt! Nem válhatok el, ha oda égeti a drága ételt, ha meguntam a felségemet? A Rabbi döbbenetes képet vázol fel - csak az házasodjon, aki ezt (belülről) el tudja fogadni! A „jobb nem házasodni” fel­fogás látszólag ellent mond Isten Ádámnak adott instrukciójának „Sokasod­jatok és szaporodjatok!”

 

Miről szól az „Ádám projekt?” Ember és a Mindenható személyes kap­csolatáról. A Szövetségről! Ez a Messiásban teljesedik ki! Miről szól az „Éva projekt?” Ember és ember legszorosabb intim kapcsolatáról. A Szövetségről! Ketten lesznek egy testé! (Márk 10,8, Efézus 5,31)

Nehezen érhető a mai ember számára a szövetség fogalma. Eredetileg két ember(csoport) szabad döntése, melyben a másikat úgy tekinti, mintha ö maga volna! Ha öt támadják, megvédem mint magamat! Vérem elegyedett az övével! Amíg a családi vérkapcsolatba bele születtem, a szövetséget magam választhatom!

Bővebben...